Jubileumi 10. Várszépítő Tábor Füleken

  • Nyomtatás

Július utolsó hetén zajlik a füleki várban a várszépítő tábor jubileumi 10. évfolyama. 2003 óta az Oppidum Fileck Polgári Társulás szervezi a szlovákiai és magyarországi fiatalok részvételével zajló nemzetközi tábort, melynek ötletével Pincésné Kiss Klára, a magyarországi Város- és Faluvédők Szövetsége Ságújfalun élő vezetőségi tagja, kereste meg a füleki egyesületet. A tíz év alatt mintegy 200 középiskolás és egyetemista kapcsolódott be a várvédő munkába és tért a táborok végén haza a nógrádi régió kulturális és természeti örökségére vonatkozó ismeretekkel. A korábbi résztvevők közül többeket szakmaválasztásukban is befolyásoltak a tábori élmények, régész-, történész- és művészettörténész-hallgatóként folytatják tanulmányaikat a két ország egyetemein.

jubileumi varszepito taborA jubileumi tábor, melynek társszervezője a Füleki Vármúzeum, Fülek Város és Besztercebánya Megye Önkormányzata anyagi támogatásával valósul meg. A szervezőket vállalkozók is segítik. A helyi pékség kenyérrel, az egyik füleki élelmiszerbolt ásványvízzel, egy munkaruhát árusító üzlet pedig kesztyűkkel támogatja a fiatalokat segítő szándékuk kiteljesítésében. Idén a harminc önkéntes újra eltávolítja a várfalakról a kártékony növényzetet, mely gyökereivel erősen bontja a romokat, kitisztítja a középső vár ágyúállásait és sziklába vájt vízelvezető csatornáit, lecsiszolja és lefesti a várkapuban álló Bebek-ágyút. A diákok bekapcsolódnak az alsó várban folyó régészeti ásatás harmadik szezonjába is, melyet a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete zólyomi kiredeltségének felügyelete alatt a múzeum régésze vezet. Az előző évek feltárásai során sikerült megtalálni az alsó vár 17. századi  falának néhány méter magas betemetett romjait, melyek mögött a koraújkori és középkori leletek réz- és bronzkori anyaggal keverve kerülnek elő a földsánc egyes rétegeiből. Az évforduló kapcsán a szervezők a hagyományos programot új elemekkel bővítették. A város műemlékeinek és történetének megismerése mellett idén is különös hangsúlyt fektetnek a Novohrad-Nógrád Geopark értékeinek bemutatására, valamint a környezettudatosság és kreativitás fejlesztésére. Minderre a délelőtti várszépítést követő ebéd utáni műhelymunka keretén belül nyílik lehetősége a táborozóknak. Pénteken a szervezők közös emlékezésre a Nógrádi Turisztikai Információs Központba várják a valamikori résztvevőket. A jubileumi pikniken részt vesz Ráday Mihály, az MTV „Unokáink sem fogják látni…” című egykori városvédő műsorának szerkesztője, a  Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke is. A tábor szombaton budapesti kirándulással zárul.

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben