Magyar-szlovák Történelemóra Füleken Surján Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével

  • Nyomtatás

A Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom október 26-án 16,00 órai kezdettel vetítéssel egybekötött magyar-szlovák történelmi kerekasztal-beszélgetést szervez a Füleki Gimnázium aulájában. Harmadik megbékélési rendezvénye ez a Füleki Vármúzeumnak az elmúlt években.

2011 őszén „Megértésben“ címmel tartottak magyar-szlovák etnikai konfliktuskezelő tréninget a határ két ohodina_dejepisu_plagatldalán élő nógrádi középiskolásoknak, majd 2012-ben a Megbékélési Mozgalommal karöltve hívták a „Hidak Európa népei között” c. kiállításra és beszélgetésre az érdeklődőket a Füleki Városi Múzeumba. Utóbbi rendezvényen ismerkedett össze dr. Surján László, az Európai Parlament alelnöke és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom alapítója, Štefan Hríbbel, a Týždeň c. szlovák hetilap főszerkesztőjével és a Szlovák Televízió Pod lampou c. televízióműsorának műsorvezetőjével. Azóta történt levélváltásukat és egymás nemzeteitől való kölcsönös bocsánatkérésüket ismerhetjük a magyar és a szlovák médiákból. 

Surján László így fogalmazott: „Az Európai Unió megadja a keretet arra, hogy Közép-Európa népei túllépjenek a múlt sérelmein. Ezt a keretet viszont nekünk kell tartalommal kitölteni, legfőképpen: egymás felé fordulással és megértéssel. Fel kell vennünk egy kicsit a másik szemüvegét, hogy értsük mi az, ami neki fáj, mi az, ami neki öröm. Ez lehet az alapja az egymás felé kinyújtott őszinte, baráti kézfogásnak, s ez a kulcsa a térség jövőjének, boldogulásának.”

Az október 26-i rendezvény Dušan Trančík, filmrendező, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Film és Televízió Karának docense, „Történelemóra” c. alkotásának vetítésével kezdődik, melyről alkotói így vallanak: „Történelemórákat látogatunk meg szlovák és magyar tannyelvű gimnáziumokban. A téma egy érettségi tétel – az 1920-as trianoni békeszerződés. Két ellentétes értelmezés bontakozik ki előttünk. Milyen a fiatal magyarok és szlovákok történelmi tudata? Mennyire jellemző a szomszédsági tolerancia? Milyen jövő vár rájuk? Erről szól ez a film.“ A vetítést követően „Különbségek a 20. század történetének magyar és szlovák interpretációiban“ címmel kerekasztal beszélgetésre kerül sor, melyen a film rendezőjén kívül részt vesznek: dr. Surján László, dr. Dušan Kováč, a Szlovák Történelmi Társaság elnöke és a  Szlovák Tudományos Akadémia pozsonyi Történettudományi Intézetének munkatársa, dr. Simon Attila, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének tanszékvezető docense és Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója. A szinkrontolmácsolt rendezvényre a szervezők várják a füleki, losonci, rimaszombati és salgótarjáni gimnáziumok tanárait és diákjait, valamint minden kedves érdeklődőt.

 

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben