• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

A Vármúzeum részlegeként működő Füleki Városi Könyvtár már több éve bekapcsolódik különböző állami szintű és nemzetközi pályázatokba, amelyek elsősorban a könyvtári állomány bővítésére és megóvására, valamint az olvasóknak szóló művelődési rendezvények szervezésére irányulnak. A hazai pályázatokat illetően 2021-ben az intézmény a Szlovák Művészeti Alap 5.1.4 számú, a könyvtárak állománygyarapítására irányuló pályázatába kapcsolódott be.

A projekt célja a Füleki Városi Könyvtár könyvállományának megújítása és frissítése. Bár az elmúlt évek során sikerült a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, továbbá a Szlovák Művészeti Alap jóvoltából, valamint saját költségvetésből jelentősen feltölteni a könyvtár állományát, a felnőttek részére szóló szépirodalmi részleg azonban még így sem felel meg teljes mértékben az olvasók alapvető igényeinek. 2018-ban zajlott a diákoknak és felnőtteknek szóló szakirodalmi részleg bővítésének első szakasza. A jelenlegi pályázat célja az imént említett részleg további megújítása. Füleken működik egy kétnyelvű gimnázium és egy szakközépiskola is. Úgy gondoljuk, hogy az új, hasznos információkat tartalmazó könyvek hozzájárulnak majd a tananyag kiegészítéséhez is. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az egyetemi hallgatók igényeinek is eleget tudjunk tenni. Sikeres projekt esetén a könyvtár a legkeresettebb köteteket kínálhatná az érdeklődők számára. Fontos az olvasókkal folytatott kommunikáció, hiszen így tudjuk a legrelevánsabban összeállítani a szükséges kiadványok listáját.


A pályázatot közforrásból a Szlovák Művészeti Alap támogatta 1 000,- eurónyi összeggel.

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.