A füleki pálmától a világhírű kakasig

  • Nyomtatás

 

A füleki Városi Honismereti Múzeum 1994 óta működik a helyi Vigadó épületében. Az épület rekonstrukcióját 2010-2011-ben az Európai Únió finanszírozta a Regionális Operációs Programon keresztül.

Az egyház Füleken és környékénAz egyház Füleken és környékénAz egyház Füleken és környékén

A múzeum egykori állandó kiállítása 1994 augusztusában a helyi „vendégség“ (búcsú) keretén belül nyílt meg. Szinte napra pontosan az akkori megnyitó 20. évfordulóján nyílt meg az intézmény „A füleki pálmától a világhírű kakasig” című új állandó kiállítása a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának hathatós anyagi segítségével. A kiállított tárgyak egy részének megvásárlásához, a gyűjtemények kimagasló értékű darabjainak restaurálásához és biztonságos bemutatásuk feltételeinek megteremtéshez a Füleki Vármúzeum 2008 és 2014 között nyolc pályázatot dolgozott ki és bonyolított le sikeresen.

A füleki nemességFülek és környéke etnikumaiFülek és környéke néprajza

A hatéves előkészítő munka eredményeként megszületett tárlat a város történetét a vár 1682-es lerombolásától, pontosabban a város 17. század végi újratelepítésétől, követi végig az 1960-as évekig, bemutatva a helyi nemesség és iparosság tárgyi emlékeit és a környék katolikus lakosságának kulturális örökségét. Az észak-nógrádi és délnyugat-gömöri palócság népművészete mellett a kiállítás rámutat a város és a kistérség multietnikus jellegére is. Külön termet kapott a helyi zománcgyár, illetve iparművek gazdag tárgyi hagyatéka, melyben az egykori mívesen díszített zománcedények mellett a tűzhelygyári, kályhagyári, faipari és egyéb részlegek gyártmányait a város iparosodását dokumentáló fotóanyag öleli körül.

A füleki gyárA füleki gyárA füleki gyár

A kiállítás címében szereplő pálma a 18. század elején került Fülek városi jelképeibe a Bebek család középkori címeréből, a kakas pedig a füleki zománcgyár védjegyében vitte el a helyi termékeken keresztül a nógrádi kisváros hírét a világ minden pontjára, hiszen a füleki termékeket négy világrészre exportálták Európában Görögországtól Svédországig, Ázsiában Irántól Szingapúrig, Afrikában Marokkótól Csádig és Amerikában Kanadától Paraguayig. A kiállításon a Füleki Vármúzeum saját gyűjteményeit a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria műtárgyaival, valamint a helyi ferences kolostorból kölcsönzött egyedülálló tárgyi emlékekkel egyészítette ki. 2017-ben, a Múzeumok és Galériák Éjszakája c. rendezvény alkalmából, a kiállítás a füleki római katolikus templom toronyórájából származó eredeti számlapok egyikével bővült.

 

A füleki pálmától a világhírű kakasig

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben