Bosnyák Tamás, híres füleki várkapitány

  • Nyomtatás

A 17. század első nagytekintélyű füleki várkapitánya Bosnyák Tamás volt, aki már fiatal korában kitüntette magát a pesti, az esztergomi és a székesfehérvári harctereken. 1596-ban, a a mezőkeresztesi csata során több sérülést is szerzett. Hat évvel később nagybátyja, Illésházy István mellett tűnt fel huszár kapitányként. Később Bocskay István oldalára állt, akinek seregei 1604 decemberében jöttek Fülek alá. A vár viszont megfelelő védelemmel és jól felszerelt sereggel rendelkezett, így Rhédey császári kapitány itt hagyta a katonaság egy részét, majd 2000 hajdúval továbbment, hogy elfoglalják Korponát. Füleket csak 1605 áprilisában vették be. Az ostromlók sikeréhez hozzájárult a várkút vizének hirtelen elapadása is, melyet a krónikások szerint a sok ágyúlövés okozott. Az erődítmény kapitánya Bosnyák Tamás lett (1605), aki még ugyanebben az évben feleségül vette itt Kenderesi Máriát. Füleki kapitánykodása idején az országgyűlés többször is kedvező döntést hozott a vár megerősítését és bővítését illetően. A bécsi béke értelmében (1606) Fülek visszaszállt a császárra. Kapitánya továbbra is Bosnyák maradt, akit II. Mátyás koronázása alkalmából aranysarkantyús vitézzé avattak, 1609-ben pedig bárói címet adományozott neki az uralkodó. Helyi tevékenységeit illetően viszont egyes írásos forrásokból kiderül az is, hogy a füleki nemesek felrótták a főkapitánynak a malma okozta károkat, mert olyan magasra húzatta annak gátját, hogy a város veteményes kertjei gyakran vízben álltak.

Érdemei közé sorolható a ferencesek visszatérése 1612-ben, akiket még Bebek Ferenc űzött el a városból a 16. század folyamán. 1615-ben kolostoruk leégett, a várkapitány azonban segédkezett annak felújításánál. 1619-ben elkerülhetetlenül Bethlen Gábor táborába sodródott, így Fülek is a Habsburg-ellenes nemesi felkelők kezébe került. Bosnyák azonban egy év elteltével visszatért a császár oldalára, ezért Bethlen tömlöcbe vettette. Miután a császári csapatok 1621-ben visszafoglalták az erődöt, Bosnyák katonai hírneve nőttön nőtt, királyi étekfogóvá, majd tanácsossá nevezték ki. II. Ferdinándnak köszönhetően újra Fülek kapitányává vált, és az is maradt egészen haláláig. A kor szokásjogának megfelelően tisztségét fiai egyikének kellett volna örökölnie, mivel azonban elsőszülött fia, Tamás fiatalon meghalt, István nevű fia pedig egyházi pályára lépett, Fülek várkapitánya Bosnyák lányának, Zsófiának férje, Wesselényi Ferenc lett.


Forrás:
1. Eliáš Miroslav: Tomáš Bosniak a jeho doba [Bosnyák Tamás és kora] (slachta.kostolanyi.com)
2. A füleki vár évszázadai, Füleki Vármúzeum, 2014

FVM – NTIK

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben