• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
 

Vármúzeum

Városi Múzeum

Info központ

Városi Könyvtár

 

nemzetkozti_magyar_fotoszalon         

     A Füleki Vármúzeum egy új, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének soron következő vándorkiállításával kedveskedik az érdeklődőknek, mely 2023. március 24-én, 17:00 órakor kerül megnyitásra a Városi Honismereti Múzeum galériájában. A tárlat az említett egyesület által évente megrendezett fotópályázat immár 22. évadának felvételeiből jött létre, melynek legsikeresebb művei szakmai zsűri értékelése alapján vándorkiállításon és katalógusban kerülnek rendszeresen bemutatásra. A szervezet 2022-ben ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Az egykor 27 fővel rendelkező szövetség immár 182 fotóssal büszkélkedhet. Az elmúlt évek során nem felejtették el eredeti céljaikat, hiszen a társulás továbbra is az anyaország határain belül és azon túl élő, különböző műfajokat képviselő magyar fotósoknak biztosít szakmai és közösségi hátteret, akik főként amatőr alkotók, munkáik viszont magas szakmai színvonalról tanúskodnak. Az öt kategóriában meghirdetett versenybe ez alkalommal 7 különböző országból összesen 147 fotós nevezett be, 1617 alkotással. A szervezők a kerek jubileumból kifolyólag az elmúlt két évtized legsikeresebb felvételeire számítottak. Szebbnél szebb fotók készültek Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából, valamint a „Mit jelent magyarnak lenni?“ témakörben, melyek egyéb, a Kárpát-medencét bemutató értékes alkotásokkal együtt tárulnak majd az érdeklődők elé. 

    A tárlatot, amely 2023. április 24-ig tekinthető meg, Nagy Tivadar, MZSF, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke nyitja meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.