Március 19-én, 16:30 órakor ideiglenes kiállítás nyílik a Városi Honismereti Múzeumban, mely címe igazán kifejező – „Váraink felújítása – Somoskő, Fülek, Divény“. Ezúttal egy fényképkiállítás várja az érdeklődőket, amely egyrészt az említett várak 70-es és 80-as években – Dr. Krúdy Gábor, a Losoncon működő Szlovák Műemlékgondozási és Természetvédelmi Intézet egykori igazgatójának vezetése alatt – zajló felújítását dokumentálja régi fotók segítségével. A képek eredeti példányait a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal Besztercebánya – Losonci Kirendeltsége tette elérhetővé a múzeum számára. Másrészt megtekinthetik a későbbi helyreállítási munkálatokról és ezen műemlékek aktuális állapotáról készült fényképeket, amelyek szemléltetik a hosszú éveken át tartó felújítás és állapotmegőrzés folyamatát. Sőt mi több, kiállításra kerülnek az említett várakból származó régészeti leletek is, amelyek a füleki és a somoskői vár esetében a Füleki Vármúzeum ásatásaiból, míg a divényi várat illetően a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai Régészeti Intézete által végzett ásatásokból származnak.
Bővebben: A „Váraink felújítása – Somoskő, Fülek, Divény“ c. kiállítás megnyitója