A Medvesi Fotós Maraton vándorkiállításának megnyitója

  • Nyomtatás

2018. június 1–3-án valósult meg a rangos és egyre közismertebb Medvesi Fotós Maraton c. rendezvény 4. évada a határon átnyúló Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark területén, amelybe több mint 350 résztvevő kapcsolódott be Magyarországról, Szlovákiából és más távolabbi országokból. A fotósok több ezer képet készítettek, amelyek a médián, a szociális hálózaton és magánoldalakon keresztül mutatják be a térség egyediségét. A rendezvényt a geopark hazai és határon túli irányítószervezetei szervezték, valamint a helyi önkormányzatok és környezetvédelmi intézmények támogatták. Az esemény velős részét képezte a fotóverseny, amely a táj, az emberek és az élővilág kategóriákban zajlott. A felvételeket szakmai zsűri értékelte, és a legjobbnak ítélt felvételekért járó díjak mellett pályázni lehetett a közönségdíjra (a Facebook-on legtöbb szavazatot kapott felvételért), az ifjúsági (18 év alatt) díjra, valamint a fődíjra, mely azt a résztvevőt illette, akinek a három legjobb felvétele a zsűri pontozása szerint a legmagasabb pontszámot érte el.
A legjobb felvételekből készült vándorkiállítás megnyitójára 2019. március 15-én, 16.30 órakor kerül sor a füleki várban, a Bebek-torony 5. emeletén. Az érdeklődők mintegy harminc képet láthatnak amatőr és professzionális fényképészektől egyaránt. Ezen a napon kerül sor a városban az 1848-as forradalom megemlékező ünnepségére is, a Csemadok Füleki Alapszervezete rendezésében. A műsor 15.00 órakor veszi kezdetét a Hősök terén, majd a várudvarban végződik.

 

A kiállítás nyitja az idei turistaszezont a füleki várban. A középkori erőd az előző évekhez hasonlóan az ideérkezőket tematikus kiállításokkal, színes rendezvényekkel, valamint a vár és a földalatti folyosók állandó tárlataival várja, amelyeket ezután a szlovák és magyar nyelvű feliratok mellett angol szöveges ismertető is kísér. A Vármúzeum szeretettel vár minden kedves történelemkedvelőt és várbarátot! 

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben