• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Két rendkívüli év után a füleki vár ismét márciusban nyitja meg kapuit, ahogy azt már több esztendeje megszokhattuk. Az állami műemléket kezelő szervezet folyamatosan törekszik történelmünk egyes mozaikdarabkáinak érdekes, de ugyanakkor tanulságos bemutatására. A turistaidény ez alkalommal „A könyvnyomtatás fejlődése a középkortól napjainkig” című kiállítással veszi kezdetét, melynek ünnepélyes megnyitójára 2022. március 14-én, 16:30 órakor kerül sor a vár Bebek-tornyának ötödik szintjén. A Defensores történelmi csoport által összeállított tárlat a könyvnyomtatás történetét mutatja be a 15. századtól egészen a 20. századig.

A Defensores egy helyi polgári társulás, amely már 2012 óta foglalkozik a régmúlt idők – elsősorban a 17. századi korszak – felelevenítésével, fokozott hangsúlyt fektetve a hadtörténetre. Az évek múltával korabeli konyhával bővítették a harci irányvonalat, különféle középkori és újkori ételeket készítve és kínálva a bemutatók során. Az egylet legújabb szerzeménye éppen a kiállítást alkotó nyomdaműhely, amely által a nyomdászat többszázados fejlődését mutatják be. A nyomódeszkák használatáról szóló első írásos említések körülbelül a 6. századból, Kínából származnak, ahol elsőként jelentek meg nyomtatott tekercsek és könyvek. Európában a könyvek sorozatgyártásának elterjedése Johannes Gensfleisch (1400 – 1468), más néven Gutenberg németországi fémmetszőnek és feltalálónak köszönhető, aki eljárásokat dolgozott ki és speciális öntőformákat készített fémbetűk öntésére, feltalálta a nyomdagépet és egy új típusú nyomdafestéket, valamint új nyomtatási módszereket vezetett be.

A 2022. május 6-ig tartó kiállításon az érdeklődők a korabeli nyomdászatban használt különböző eszközöket és tárgyakat tekinthetnek meg, mint például a szöveglenyomat készítésénél használt fémbetűket, nyomógép kicsinyített változatát, képek és grafikák nyomtatásához használt fa nyomódúcokat, illetve rézlemezeket, vésőket és egyéb segédeszközöket, de láthatnak majd eredeti kéziratokat és nyomtatott könyveket is. A kiállítás ideje alatt az előzetesen bejelentkezett csoportok külön kérésre mesterségbemutatón és előadáson vehetnek részt.

Március 15-től a vár a hét minden napján, 10:00 és 18:00 óra között várja látogatóit, akik részére idén is jó néhány érdekes kiállítás, kulturális és ismeretterjesztő rendezvény, valamint alkotóműhely van készülőben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.