• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

A Füleki Vármúzeum a város fiataljaiból alakult Defensores történelmi bajvívó csoport tagjaival karöltve nyáresti várséták szervezésébe kezdett, melyeket animációs programok tarkítanak. Az első két júliusi sikeres rendezvényt követően a szervezők augusztus 18-án 18,00 órai kezdettel gazdagabb éjszakai programot kínálnak, mely témájában a török hódoltság időszakára épül.

torok est a fuleki varbanA műsor bevezető részében tudományos ismeretterjesztő előadások hangzanak el a középső vár egyetlen épen maradt kazamatájában. Dr. Kovács Attila, a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, iszlámszakértő, „Iszlám a török korban és ma“ címmel tart vetítettképes előadást. Alexander Botoš, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum régésze korábbi kutatásainak eredményeit „Az oszmán megszállás tárgyi emlékei Nógrádban és Kishontban“ címmel foglalja össze. Az animációs programok keretén belül a füleki Defensores történelmi társulat tart ismeretterjesztő előadásokat, melyeket a várőrség életét bemutató humoros történetek és török ételek kóstolója követnek. Az estet fellépésükkel a salgótarjáni Shai-Nefer hastánccsoport táncosnői színesítik. A fiatalabbakat a Bebek-toronyban a páncél- és fegyvermásolatokat bemutató kiállítás tárgyai között a török hadviselésről szóló múzeumpedagógiai műhely várja. Az est kicsúcsosodásaként a budapesti Arasinda Török Népzenei Együttes lép színpadra. A több helyszínen párhuzamosan zajló programokat kínáló vár 23,00 óráig várja az érdeklődőket.

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.