• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

A Füleki Vármúzeum 2014. október 29-én 16,00 órakor nyitja a Városi Honismereti Múzeum galériájában a „Felhők között – a szépemlékű füleki repülőtér“ című új időszaki kiállítását.

Ma már Füleken is csak kevesen emlékeznek arra, hogy a városkában 1948 és 1954 között repülőtér működött. A Vöröskő nevű hegy alatt épült meg ekkor egy 360 négyzetméter alapterületű hangár, a repülőtér leszállópályájának teljes hossza 850 méter, legnagyobb szélessége pedig 600 méter volt. A Szlovák Nemzeti Aeroklub helyi szervezetében dolgozó fiatal pilóták a Gleiter sikló repülőgépen, a Krajánek, Galánka és Sohaj vitorlázó repülőgépeken, valamint a Piper motoros repülőgépen szállhattak rendszeresen a levegőbe. A füleki repülőtéren viszont alkalomadtán ezeken kívül komolyabb gépek is landoltak, mint az Aero 45 vagy a Storch. A helyi repülősélet alapjait Jelenský Gyula rakta le, a repülőoktató pedig Bódi István volt. A helyi fiúk közül később hárman is hivatásos pilótákká váltak. Csaba József a csehszlovák „Čmelák” egymotoros mezőgazdasági géppel repült, Varga László és Jokl József pedig a Csehszlovák Légitársaság utasszállító repülőgépein szolgáltak kapitányokként beutazva szinte az egész világot. A helyi repülőtér megszűnését követően a füleki pilóták a losonci Ladón, majd a bolyki repülőtéren repültek tovább. A múzeum az egykori helyi pilótáktól, modellezőktől és ejtőernyősöktől mintegy százötven korabeli fényképet gyűjtött össze. A fotókat a kiállított egyéb kordokumentumokkal és tárgyakkal – repülőnaplókkal, térképekkel, pilóta sisakokkal és berendezésekkel – együtt 2014. december 3-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Medzi oblakmi – Fiľakovské letisko slávnej pamäti

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.